SZERETETNYELV TESZT PÁROKNAK
Párkapcsolatainkban rendkívül fontos, hogy hogyan fejezzük ki szeretetünket egymás irányába, miként tudatjuk párunkkal, hogy fontos számunkra, valamint miből érezzük, párunk szeretetét és azt, hogy fontosak vagyunk számára.
A szeretetnyelv az a mód tehát, ahogy kifejezzük és megéljük a szeretetet.
AZ 5 SZERETETNYELV
az elismerő szavak, a minőségi idő, az ajándékozás, a szívességek és a testi érintés
Forrás: Gary Chapman - Az 5 szeretetnyelv - Egymásra hangolva című könyve
SZERETETNYELV TESZT PÁROKNAK
Válaszd ki, az alábbi állítás
párokból azt, amelyik jellemző rád, majd írd le a betűjelet! Természetesen,
érezheted úgy, hogy mindkét állítás igaz rád, de akkor is csak egyet válassz ki!
Amelyik szeretetnyelv betűjeléből a legtöbbet választottad, az az elsődleges szeretetnyelved. Ha a legmagasabb pontszámmal közel azonos szám is szerepel az eredményben, akkor ez azt jelenti, hogy van egy másodlagos szeretetnyelved is. Ha végeztél, olvasd el a teszt eredményének értékelését!
FÉRJEKNEK
1.
Jó érzéssel tölt el, ha a feleségemtől kedves üzeneteket kapok. A
Szeretem, ha a feleségem megölel. E
2.
Szeretek kettesben lenni a feleségemmel. B
Amikor a feleségem segít a ház körüli munkában, érzem, hogy szeret. D
3.
Jó érzéssel tölt el, amikor a feleségemtől ajándékot kapok. C
Szeretek közös utazást tenni a feleségemmel. B
4.
Amikor a feleségem kivasalja az ingeimet, érzem, hogy szeret. D
Szeretem, amikor a feleségem megérint. E
5.
Amikor társaságban vagyunk, és a feleségem átölel, érzem, hogy szeret. E
Örülök, amikor a feleségem ajándékkal lep meg. C
6.
Bárhova szívesen megyek a feleségem társaságában B
Jó érzés, amikor a feleségemmel kéz a kézben megyünk egymás mellett. E
7.
Nagy becsben tartom az ajándékokat, amelyeket a feleségemtől kapok. C
Szeretem hallani, mikor a feleségem azt mondja, hogy szeret. A
8.
Szeretem érezni a feleségem közelségét. E
Jó érzés, amikor a feleségem azt mondja, hogy jól nézek ki. A
9.
Szeretek "csak úgy" együtt lenni a feleségemmel. B
A legkisebb ajándéknak is örülök, amit a feleségemtől kapok. C
10.
Amikor a feleségem azt mondja, hogy büszke rám, érzem, hogy szeret. A
Amikor a feleségem elkészíti a kedvenc ételemet, érzem, hogy szeret. D
11.
Szeretek közös tevékenységben részt venni a feleségemmel, bármi legyen is az. B
A feleségem biztató szavai jó érzéssel töltenek el. A
12.
Az apró szívességek, amelyeket a felségem tesz a kedvemért, sokat jelentenek
számomra. D
Szeretem megölelni a feleségemet. E
13.
A feleségem dicsérő szavai sokat jelentenek számomra. A
Sokat jelent számomra, hogy a feleségem mindig tudja, milyen ajándékkal
szerezhet nekem örömöt. C
14.
Jó érzéssel tölt el, ha a feleségem közelében lehetek. B
Szeretem, amikor a feleségem megmasszírozza a hátamat. E
15.
Amikor elvégzek egy feladatot, sokat
jelent számomra a feleségem elismerése. A
Sokat jelent számomra, amikor a feleségem megtesz valamit a kedvemért. D
16.
A feleségemmel gyakran megcsókoljuk
egymást. E
Jólesik, hogy a feleségemet minden érdekli, ami számomra fontos. B
17.
Számíthatok arra, hogy a feleségem segít
a feladataim elvégzésében. D
Mindig örülök, ha a feleségemtől ajándékot kapok. C
18.
Jólesik, ha a feleségem megdicséri a
külsőmet. A
Szeretem a feleségemben, hogy türelmesen meghallgat, és megérti az
érzéseimet. B
19.
Szeretem a feleségemet átölelni vagy
megfogni a kezét, amikor nyilvános helyen vagyunk. E
Jólesik, hogy a feleségem néha besegít a feladataim elvégzésébe. D
20.
Jólesik, ha a feleségem átvesz tőlem
néhány feladatot, amikor sok a munkám. D
Amikor ajándékot kapok a feleségemtől, jó érzéssel tölt el, hogy gondolt rám. C
21.
Szeretem, amikor a feleségem csak rám
figyel. B
Nagy segítség számomra, hogy a feleségem igyekszik tehermentesíteni, amikor
nagy rajtam a nyomás. D
22.
Alig várom, hogy lássam, mit kapok a
feleségemtől születésnapomra. C
Nagyon szeretem hallani, amikor a feleségem azt mondja, hogy fontos vagyok
számára. A
23.
Örülök, amikor a feleségem ajándékkal
lep meg. C
Jólesik, amikor a feleségem elvégez valamit helyettem, mert tudja, hogy
stresszes napom volt. D
24.
Szeretem a feleségemben, hogy nem vág a szavamba,
amikor beszélek. B
Az ajándékozás fontos része a kapcsolatunknak. C
25.
A feleségem mindig felajánlja a
segítségét, ha látja, hogy fáradt vagyok. D
Szeretek a feleségemmel közös programban részt venni, bármi legyen is az. B
26.
Szeretek a feleségemmel ölelkezni. E
Szeretem, amikor a feleségem meglep valami aprósággal, amiről a napja során
eszébe jutottam. C
27.
A feleségem bátorító szavai megerősítést
jelentenek számomra. A
Szeretek filmet nézni vagy más közös tevékenységben részt venni a feleségemmel
együtt. B
28.
Jobb ajándékokat ki sem találhatnék
magamnak, mint amelyekkel a feleségem szokott meglepni. C
A feleségemmel gyakran megérintjük egymást, mikor egymás közelében vagyunk. E
29.
Sokat jelent számomra, hogy a feleségem
akkor is segít, amikor más dolga is lenne. D
Boldog vagyok, amikor a feleségem azt mondja, hogy fontos vagyok számára. A
30.
Szeretem megölelni és megcsókolni a
feleségemet, amikor hosszabb távollét után újra láthatjuk egymást. E
Szeretem, amikor a feleségem elmondja, milyen sokat jelentek a számára. A
A - elismerő szavak, B - minőségi idő, C - ajándékozás, D - szívességek, E - testi érintés
FELESÉGEKNEK
1.
A férjemtől kapott kedves üzenetek melegséggel töltenek el. A
Szeretem, amikor a férjem átölel. E
2.
Szeretek kettesben lenni a férjemmel. B
Amikor a férjem elmosogat vacsora után, érzem, hogy szeret. D
3.
Jó érzéssel tölt el, amikor a férjemtől ajándékot kapok. C
Szeretek közös utazást tenni a férjemmel. B
4.
Amikor a férjem segít a takarításban, érzem, hogy szeret. D
Szeretem, amikor a férjem megérint. E
5.
Amikor társaságban vagyunk , és a férjem átölel, érzem, hogy
szeret. E
Örülök, amikor a férjem ajándékkal lep meg. C
6.
Bárhova szívesen megyek a férjem társaságában. B
Jó érzés, amikor a férjemmel kézen fogva megyünk egymás mellett. E
7.
Nagy becsben tartom az ajándékokat, amelyeket a férjemtől kapok.
C
Szeretem hallani, mikor a férjem azt mondja, hogy szeret. A
8.
Szeretem érezni a férjem közelségét. E
Jó érzés, amikor a férjem azt mondja, hogy csinos vagyok. A
9. Szeretek "csak úgy" együtt lenni a férjemmel. B
A legkisebb ajándéknak is örülök, amit a férjemtől kapok. C
10.
Amikor a férjem azt mondja, hogy büszke rám, érzem, hogy szeret.
A
Amikor a férjem segít leszedni azt asztalt étkezés után, érzem, hogy szeret. D
11.
Szeretek közös tevékenységben részt venni a férjemmel, bármi
legyen is az. B
A férjem biztató szavai jó érzéssel töltenek el. A
12.
Az apró szívességek, amelyeket a férjem tesz a kedvemért, sokat
jelentenek számomra. D
Szeretem megölelni a férjemet. E
13.
A férjem dicsérő szavai sokat jelentenek számomra. A
Sokat jelent számomra, hogy a férjem mindig tudja, milyen ajándékkal szerezhet
nekem örömöt. C
14.
Jó érzéssel tölt el, ha a férjem közelében lehetek. B
Szeretem, amikor a férjem megmasszírozza a hátamat. E
15.
Amikor elvégzek egy feladatot, sokat jelent számomra a férjem
elismerése. A
Sokat jelent számomra, amikor a férjem megtesz valamit a kedvemért. D
16.
A férjemmel gyakran megcsókoljuk egymást. E
Jólesik, hogy a férjemet minden érdekli, ami számomra fontos. B
17.
Számíthatok arra, hogy a férjem segít a feladataim elvégzésében.
D
Mindig örülök, ha a férjemtől ajándékot kapok. C
18.
Jólesik, ha a férjem megdicséri a külsőmet. A
Szeretem a férjemben, hogy türelmesen meghallgat, és megérti az érzéseimet. B
19.
Szeretem a férjemet átölelni vagy megfogni a kezét, amikor
nyilvános helyen vagyunk. E
Jólesik, hogy a férjem néha besegít a feladataim elvégzésébe. D
20.
Jólesik, ha a férjem átvesz tőlem néhány feladatot, amikor sok a
munkám. D
Amikor ajándékot kapok a férjemtől, jó érzéssel tölt el, hogy gondolt rám. C
21.
Szeretem, amikor a férjem csak rám figyel. B
Nagy segítség számomra, hogy a férjem igyekszik tehermentesíteni, amikor nagy
rajtam a nyomás. D
22.
Alig várom, hogy lássam, mit kapok a férjemtől születésnapomra. C
Nagyon szeretem hallani, amikor a férjem azt mondja, hogy fontos vagyok
számára. A
23.
Örülök, amikor a férjem ajándékkal lep meg. C
Jólesik, amikor a férjem elvégez valamit helyettem, mert tudja, hogy stresszes napom volt. D
24.
Szeretem a férjemben, hogy nem vág a szavamba, amikor beszélek. B
Az ajándékozás fontos része a kapcsolatunknak. C
25.
A férjem mindig felajánlja a segítségét, ha látja, hogy fáradt
vagyok. D
Szeretek a férjemmel közös programban részt venni, bármi legyen is az. B
26.
Szeretek a férjemmel ölelkezni. E
Szeretem, amikor a férjem meglep valami aprósággal, amiről a napja során eszébe
jutottam. C
27.
A férjem bátorító szavai megerősítést jelentenek számomra. A
Szeretek filmet nézni vagy más közös tevékenységben részt venni a férjemmel
együtt. B
28.
Jobb ajándékokat ki sem találhatnék magamnak, mint amivel a férjem szokott meglepni.
C
A férjemmel gyakran megérintjük egymást, mikor egymás közelében vagyunk. E
29.
Sokat jelent számomra, hogy a férjem akkor is segít, amikor más dolga is lenne.
D
Boldog vagyok, amikor a férjem azt mondja, hogy fontos vagyok számára. A
30.
Szeretem megölelni és megcsókolni a férjemet, amikor hosszabb távollét után
újra láthatjuk egymást. E
Szeretem, amikor a férjem elmondja, milyen sokat jelentek számára. A
A - elismerő szavak, B - minőségi idő, C - ajándékozás,
D - szívességek, E - testi
érintés
A TESZT ÉRTÉKELÉSE
Amelyik betűjel mellett a legmagasabb szám szerepel, az az elsődleges szeretetnyelved.
Ha a legmagasabb pontszámmal, közel azonos számot is kapsz, akkor az azt jelenti, hogy van egy másodlagos szeretetnyelved.
A - Elismerő szavak
Aki az elismerő szavak szeretetnyelvét beszéli, annak arra van szüksége, hogy mindennap megdicsérjék és megerősítsék, vagyis a kedvességre, szeretetre elsősorban szavak formájában vágyik. Az elismerés, a dicséret, a bókok szárnyakat adnak neki. Számára, a szavak többet érnek a cselekedeteknél. Nagyon hálás lesz társa kedves, bátorító szavaiért!
B - Minőségi idő
Akinek a minőségi idő a szeretetnyelve, annak a társával közösen együtt töltött idő, az egymásra fordított osztatlan figyelem elengedhetetlen. Számára, a beszélgetés akkor feltöltődés, ha valóban érdeklődéssel, odaadással és a megértéssel hallgatja őt társa. De természetesen, bármilyen más közös tevékenység is (pl.: főzés, séta, sporttevékenység) is nagy örömöt okoz számára. Nehezen viselik, ha nem jut rájuk elég idő.
C - Ajándékozás
Akinek az ajándékozás a szeretetnyelve, az nagyra értékeli társa figyelmességét. Számára, az ajándék kézzelfogható jele annak, hogy a társa szeretettel gondolt rá, időt töltött az ajándék beszerzésével. De nem csupán a pénzben mérhető ajándékoknak tud örülni: társa jelenléte, ugyanolyan értékes és fontos "ajándék" számára.
D - Szívességek
Aki a szívességek szeretetnyelvét beszéli, annak párja azzal tud a legnagyobb örömöt szerezni, ha apró szívességekkel lepi meg, teljesíti kimondott vagy kimondatlan kívánságait. Nagyra értékeli, ha párja besegít neki a házimunkába, egyéb teendőibe, vagyis átvállal tőle terheket, és olyan dolgokkal lepi meg, amelyek megkönnyítik az életét. Bármilyen szívességért, nagyon hálás lesz!
E - Testi érintés
Akinek a testi érintés a szeretetnyelve, annak elsődlegesen arra van szüksége, hogy a mindennapokban ölelést, simogatást, gyengéd érintést kapjon a társától. Számára a testi kontaktus fejezi ki igazán a szeretetet és a törődést.